2020

Fog-Blog

Mi a baj a gyermekek által imádott kismotorokkal?

Ez a kis járgány sok apróság nagy kedvence! Imádnak vele száguldozni, szinte utol sem lehet őket érni olyan sebességgel hajtják apró lábaikkal. Nemcsak a fiúk, de még a lányok is átszellemült arccal, csillogó szemekkel repesztenek. Szülőként mosolyogva és büszkén figyeljük milyen ügyesek vele, milyen gyorsan képesek vele menni, milyen boldogság sugárzik a kis orcájukról, ahogy két kis lábukat előre lendítve lökik a kis motort. Csak egy apró kavics, egy repedés a betonon, egy barackmag és már kész a baj! Repül máris előre a motor felett kisfiúnk, kislányunk, unokánk, üti meg a kis arcát, harapja el a száját, csorbul le a foga, vagy akár ki is esik a helyéről. Sajnos nagyon sok fogbalesetnek okozója ez a szeretett játék, mivel a hátsó kerekei túl közel vannak egymáshoz, emiatt túl labilis, könnyen felborul. A nagy sebesség miatt gyermekünk landol előre és sérül a kis arca, szája, foga, horzsolja fel a térdét, kis pofiját. A lágyrész sérülések többnyire nyom nélkül gyógyulnak, a fogak sérülése már sokszor nehezen megoldható feladatokat adnak a szülőknek, nagyszülőknek és a fogorvosnak is. A sérült tejfogakat nem lehet úgy kipótolni, mint a maradó fogakat. Az ütés miatt elhalhat a fog, elszíneződhet, elmozdulhat a helyéről, később lehet egy kis duzzanat az ínyén, amiből váladék ürülhet. A kiesett tejfogacska helyett nem lehet pótlást készíteni a helyére, hiszen az állcsontok még növekednek, így szegény gyerkőc a fogváltásig fogatlan lesz, sőt még a későbbi fogszabályozásra is szüksége lehet. Nehéz kérdés, hogy mit tegyen a szülő, nagyszülő, ha az apróság ilyen motorra vágyik? Felkészülni a balesetekre nem lehet, az ember azt gondolja, hogy az csak mással történhet meg. A sebességről nem lehet lebeszélni a kis lurkókat! Vegyem, ne vegyem? Ez itt a kérdés!

Szolgáltatások

Felejtse el eddigi kellemetlen fogászati élményeit! Az Agidentnél közvetlen és oldott légkör fogadja Önt, kollégáinkkal pedig azért dolgozunk nap mint nap, hogy minden fogászati problémára megoldást nyújtsunk.

Ismerjen meg minket!

Partnerek

Rendelőnkben a készpénzes fizetésen túl az alábbi fizetési módok vannak: ✔ Fizetés bankkártyával ✔ Fizetés SZÉP kártyával ✔ Fizetés egészségpénztári kártyával

Kukkantson be a rendelő mindennapjaiba, ismerje meg kollégáinkat magánemberként is, és ne maradjon le hasznos tartalmainkról sem!