2020

Fog-Blog

Milyen „akadályokkal” kell megküzdeni a fogorvosnak a szék mellett?

Az egyetemi tanulmányaink során nem „tanulunk” azokról a nehézségekről, akadályokról, amelyekkel találkozunk kisebb nagyobb kihívásokkal a munkánk során. Összegyűjtöttem néhány dolgot, szeretném megosztani ezeket. Jó fogorvos Budapesten 1. Csukott száj esetében nem igazán lehet bármit is csinálni a szájban. Gyerek páciensek gyakran csak a hátukat, vagy az összeszorított ajkukat mutatják meg a fogorvosnak. Ilyenkor sok türelemre van szükség ahhoz, hogy megnyerjük a csatát és meg tudjuk gyógyítani a lyukas fogakat. 2. Gyermekeknél a félelem oldása a másik feladat, amikor nagyon empatikusnak, meggyőzőnek, határozottnak, kedvesnek kell lennünk, hogy az apróság bizalmát elnyerjük. Sokszor már az is eredmény, ha a gyermek beül a székbe és kinyitja a száját! 3. Felnőtteknél a pici száj az egyik akadály, amelyben a hátsó fogakhoz alig lehet hozzáférni és természetesen a lyukas, vagy fájó fog kezelése a hátsó területen van. Ilyenkor álmodozunk Mick Jagger szájáról! 4. A folyton összecsukódó szájban az ujjaink vannak veszélyben, néha komoly fognyomokat hagynak rajta a fogak. Persze ezt a páciens nem érzi, csak a fogorvos, de ő bizony nagyon is! 5. A nyelvünk egy nagyon erős izom, amely ott „tornyosul” a szánkban és sokszor kemény fizikai munkát igényel annak eltartása a hátsó fogak kezelésénél. Néhány embernél olyan nagy a nyelv, hogy teljesen beborítja a fogakat, látni is alig lehet tőle, pedig a látás fontos a fogorvosi beavatkozás során! 6. Nagy kihívás a fokozott nyáltermelés, amikor a nyálszívó nem győzi elszívni a termelődő nyálat és nedves környezetben nem lehet jó tömést készíteni. A nyál kiküszöbölésére találták ki a gumilepedőt, amellyel „kizárjuk” a kezelendő fogat a szájból, a fogorvos felé csak az a fog látszik,amit kezel, nincs nyál és nincs nyelv, csak ezt a betegek nem mindig tolerálják. 7. A fúráshoz sok esetben használunk vízhűtést, a kiáramló víz miatt sok páciens folyton nyel, pedig elszívjuk nagy teljesítményű szívóval a vizet. Nyelésnél megemelkedik a nyelv és a szájfenék, könnyen hozzáérhet a fúróhoz ennél a mozdulatnál és megsérülhet, erre is mindig fel kell készülni és figyelni kell, hogy elkerüljük a nyálkahártya „megfúrását”. 8. Mindig gondolni kell a fogorvosnak arra, hogy a páciens elránthatja a fejét fúrás közben, ilyenkor nem lehet olyan gyorsan leállítani a fúrót, mint amilyen gyors a mozdulat. A beteg sokszor meg akarja fogni, vagy csak igazítani a szájában lévő nyálszívót, rendszerint erre a jobb kezét használja, így számítani kell arra is a fogorvosnak, hogy munka közben megütheti a beteg az ő kezét. 9. Bölcsességfog eltávolítása nem mindig gyors beavatkozás, ilyenkor a száj szélét jól el kell húznia az asszisztensnőnek, ami miatt a betegek összébb csukják az ajkukat, ekkor a fogorvos semmit nem lát a műtéti területből. Ha nem látjuk a munkaterületet, nem is tudunk jól dolgozni! 10. Szabálytalanul álló fogak sokkal könnyebben szuvasodnak, nehezebb őket tisztítani, de sokkal nehezebb kezelni is ezeket a lyukakat! Ezért tartom fontosnak a fogszabályozást, amire nehéz feladat rávenni a pácienseket, nagyon ellen tudnak állni. A szemükben látom a gondolataikat, pedig a szabálytalan fogakat gyorsabban elveszítik a betegek az életük során, mint a szabályos fogazatot, könnyebb is tisztán tartani. Idősebb kórban kevesebb gond lenne velük! Dr. Böröcz Ágnes

Szolgáltatások

Felejtse el eddigi kellemetlen fogászati élményeit! Az Agidentnél közvetlen és oldott légkör fogadja Önt, kollégáinkkal pedig azért dolgozunk nap mint nap, hogy minden fogászati problémára megoldást nyújtsunk.

Ismerjen meg minket!

Partnerek

Rendelőnkben a készpénzes fizetésen túl az alábbi fizetési módok vannak: ✔ Fizetés bankkártyával ✔ Fizetés SZÉP kártyával ✔ Fizetés egészségpénztári kártyával

Kukkantson be a rendelő mindennapjaiba, ismerje meg kollégáinkat magánemberként is, és ne maradjon le hasznos tartalmainkról sem!